Közúti vezetőkorlát Ismertető

A balesetek súlyosságának csökkentése, a károk minimalizálása

Az irányíthatatlanná vált jármű úton tartása

A jól elhelyezett közúti vezetőkorlát nagy mértékben csökkenti a már elkerülhetetlenül bekövetkező balesetek súlyosságát azzal, hogy az irányíthatatlanná vált járművet az úton tartja, megóvhatja az esetleges lezuhanástól, akadálynak ütközéstől, az ellenkező irányú forgalom pályájára kerüléstől.

A fenti, rendkívüli igénybevételt jelentő feladatnak csak az Útügyi Műszaki Előírásban rögzítetteknek mindenben megfelelő, szakszerűen méretezett, kifogástalan anyagtulajdonságokkal rendelkező, helyesen rögzített vezetőkorlát tud megfelelni.

A vezetőkorlát oszlopokra rögzített, a helyszínen összeszerelt korlátelemekből áll. Egy esetleges baleset során a sérült szakasz deformálódott elemei így könnyen cserélhetőek.


Vezetőkorlát telepítése, kapcsolódó szolgáltatások

Vállaljuk komplett autópályás rendszerek tervezését, kivitelezését is

Vezetőkorlát tervezés, szaktanácsadás, engedélyeztetés

A vezetőkorlátot a pályaszerkezet szélétől a lehető legtávolabb kell elhelyezni, így egy esetleges pályaelhagyás esetén a járművezetőnek van helye a padkán a korrigálásra, az útpályára történő visszatérésre. A korlátot vízszintes és magassági értelemben a vonatkozó szabvány előírásai szerint kell elhelyezni. A korlát elemek mögött kell elhelyezni az oszlopokat, valamint a táblákat.

További tervezési szempontok a védendő terület, vagy akadály helye, veszélyességi fokozata, az útkategória és megengedett sebesség, a forgalomnagyság, valamint a bekövetkezési valószínűség.

Fentiek figyelembevételével vállaljuk vezetőkorlátok tervezése kapcsán:

  • Helyszíni felmérés
  • Komplett tervdokumentáció készítése
  • Jóváhagyás, engedélyeztetés
  • Mennyiség számítás
  • Kivitelezési ajánlat

Közúti vezetőkorlát rendszerek telepítése, karbantartása

Speciális eszközeinkkel, könnyen mozgatható hidraulikus és levegős rendszerű verőgépeinkkel rövid munkaterületen, nehezen megközelíthető helyeken is megfelelő hatékonysággal, kedvező áron tudjuk a vezetőkorlátok telepítését vállalni.

Csarnokok, felhajtó rámpák, oldalakadályok stb. védelme érdekében egyedi kialakítású korlátrendszer kiépítéseket is tudunk készíteni. A különleges esetekhez íves korlátelemeket is tudunk biztosítani.

Meglévő korlátrendszerek, régebbi típussal szerelt szakaszok felülvizsgálatát is vállaljuk. Ennek során a vezetőkorlátokat az előírt ütközési magasságoknak megfelelően utólagosan szintre emeljük és szükség szerint beszabályozzuk.

Munkánk során csak ütközési vizsgálatokkal igazolt, minősített szalagkorlátokat használunk fel

Hidraulikus verőgép


Közúti vezetőkorlátra szerelt fényvédőháló

Közúti vezetőkorlátra szerelt fényterelő elemek

A közúti vezetőkorlátokra szerelhető eszközök

A közúti vezetőkorlátok a járművezetők tájékozódását elősegítő, ill. az ellenirányú forgalom elvakítását megelőző eszközök hordozói lehetnek:

  • az út vonalvezetését jelölő prizmák, széljelzők
  • fényvédő hálók
  • fényterelő elemek

Fenti elemek teljes választékával állunk megrendelőink rendelkezésére.


Energia elnyelő elemek

Termékpalettánkat a teleszkóposan gyűrődő energia elnyelő elemek választéka egészíti ki. Ezek az elemek teljes mértékben illeszkednek az általunk kínált vezetőkorlátokhoz és jelentősen lecsökkentik a korlátok kezdőpontja környékén előforduló "felnyársalásos", vagy borulásos balesetek veszélyét és hatásosan csillapítják az esetleges ütközés energiáját.

Energia elnyelő berendezés

Az energia elnyelő berendezés felépítése

"Használt" energia elnyelő berendezés


Kapcsolódó műszaki előírások, adatlapok

Gyors ajánlatra van szüksége?


Telefonáljon, vagy küldjön e-mailt!

Telefonálok!         E-mailt küldök!

Vissza a lap tetejére